Monday, September 11, 2017

Európa-bajnok Donic ösztöndíjasunk

Harasztovich Fanni Donic-ösztöndíjasunk a nyár folyamán a guimaraesi utánpótlás Európa-bajnokság ifjúsági lány párosában elnyerte az Európa-bajnoki címet. A versenyre való felkészüléséről és a mögötte álló időszakról kérdeztük kicsit. 😊

Harasztovich Fanni
Szul.datum: 2001.01.17
Egyesület: Statisztika Petőfi Sportklub
Edző: Oláh Zsuzsa
Ifi Európa ranglista hely:71
Szponzor: Donic
Boritasok: Donic Blue Fire M1
Peldakep:Póta Georgina


Ha valaki azt mondta volna az EB előtt, hogy Európa-bajnokként jössz haza, elhiszed?

Igazság szerint nem… El sem tudtam volna képzelni, hogy Európa-bajnokként érkezek majd haza.  Kiutazásomkor ugyanis nem igazán voltak olyan konkrétan meghatározott céljaim, mint a bajnoki cím elnyerése, csupán azt szerettem volna elérni, hogy valóban  a maximumot hozhassam ki magamból, és ezáltal azt a  lehető legjobb eredményt érjem el, ami csak kitelik tőlem. 

Az ifjúsági lány páros versenyben a párod a bolgár Maria Jovkova volt. Hogy kerültetek össze vele?

Gyakorlatilag ezt a véletlen hozta így, hiszen az állandó párom nem volt kint az Európa- Bajnokságon és ezért keresni kellett nekem egy új párt. Ő lett Maria, akivel sikerült párosban elnyernünk az Európa-bajnoki címet.

A bajnokság során melyik meccset érezted a legnehezebbnek?

Igazából mindegyik nehéz volt, de talán a legnehezebbnek a 8 közé menő meccset mondanám, ahol egy cseh-romám páros ellen  nyertünk 1:0 6:2-ről.

Kívülről úgy tűnt, egyáltalán nem izgultál a döntőben. Belül hogy érezted?

Szerencsére belülről sem éltem át nagy izgalmat, elengedtük a kezünket és mindig csak a következő poénra koncentráltunk. Igazából csak a meccs után döbbentünk rá, hogy milyen szoros is volt a döntő vége, amikor 2:2 10:9 volt az állás. Valamint, nagyon sokat segített az is, hogy Fazekas Mária végig ott volt mögöttünk,  bíztatott és támogatott minket.

Mi volt a taktikátok?

Az, hogy próbáljunk meg nagyon aktívak és agresszívak lenni, és, hogy mindig vigyük ki az ellenfelet a tenyeres oldalra.

Mikor érezted először, hogy akár Európa-bajnokok is lehettek?

Ezen nem nagyon gondolkodtam a bajnokság alatt, mert mindig csak a következő meccsre koncentráltunk. Gyakorlatilag csak a döntő végén gondoltunk ebbe bele, de még akkor sem nagyon tudtuk elhinni a győzelmet.  

Mi a következő cél, amit kitűztél magadnak? 

A jövőben a célom, hogy egyéniben is előrébb tudjak jutni az Európa és Világranglistán… és természetesen kijutni a következő Európa Bajnokságra. 😊

Mennyire segített a felkészülésben a Mikrohungária Sport Kft. Donic ösztöndíj programja?


Először is, nagyon nagy segítséget nyújtott, hogy kaptam sportszereket, szoftokat. Másodszor pedig nagyon nagy önbizalmat adott hogy ott áll valaki mögöttem, aki támogat. 

No comments:

Post a Comment