Monday, May 8, 2017

Bajnokokhoz illő küzdelem!

A női kézilabda Bajnokok Ligája tròfeáját óriási küzdelemben, 12 000 ember közvetlen tekintete alatt a győri alakulat vihette haza. A harmadik helyet a címvédő román CSM Bucuresti szerezte meg, miután 26-20-ra legyőzte a Buducsnoszt Podgoricát.

Az ETO a Vardar csapatával csapott össze a döntőben, aki az elődöntőben esélyt sem adott a románoknak. A macedón csapat 38-33-ra könnyedén legyőzte a CSM Bucuresti csapatát. A mérkőzés kezdeti perceiben a Vardar nem mutatott semmi varázslatot, mindössze kihasználta a Bukarest technikai hibáit és értékesítette a helyzeteit, míg a Bukarest zsinórban hétmétereseket hibázott. Mindkét edző sűrűn forgatta a csapatát, annyi különbséggel, hogy a Vardar szinte már a döntőre pihentette sztárjait, miközben a heves Per Johansson, a Bukarest mestere próbálta megtalálni a kevésbé rossz összeállítást.
A mérkőzés második félidejére beállt egy masszív 10 gólos különbség a macedónok javára, ami csak a találkozó utolsó perceiben kezdett csökkeni, amikor a megkönnyebbült Vardar-játékosok kezdek szembesülni a ténnyel, hogy a harmadik elvesztett BL-elődöntőjük után végre versenyre kelhetnek a trófeáért.
A Győr kevésbé simán, mégis magabiztos játékkal érdemelte ki a döntőbe jutást. Az idei szezonban az ETO nem mindig úgy játszott, mint egy potenciális BL-győztes, de ez senkit sem érdekelt, miután koncentrált és alázatos játékkal 26-20-ra legyőzte a Buducsnoszt Podgorica csapatát, és ezzel egy „kis” lépésnyire került a BL-győzelemhez.
Ahogy a szekértők mondják, „minden” a védekezésen múlik, amit az ETO védelme is megerősített, hisz a világ legjobb játékosával, Cristina Neaguval és Katarina Bulatoviccsal felálló Podgoricát is sikerült végül 20 gólon tartaniuk. A védelem mellett, a Győr kapusának, Grimsbö bravúrjainak, a megfontolt támadásoknak és a bizonyítási vágynak köszönhetően döntőbe került az ETO.
A tavalyi BL-döntőben alulmaradt ETO-ban és BL-elődöntőkben hibázó Vardarban is dolgozhattak az előzetes élmények, mégis mindkét csapat a kellő önbizalommal állhatott a döntő elé.

Az összecsapás alatt szinte végig a Győr vezetett, de ahogy a macedón csapat játéka is alátámasztotta egy mérkőzés 60 percig tart, illetve ez esetben mégsem, a szurkolók idegeit nem kímélve még egy kis hosszabbítás is alkalmat adhat a fordításhoz. Az ETO klasszisa, Görbicz Anita sokunk örömére nem elégedett meg az elődöntőben mutatott gólgazdag játékával (9gól), és az első félidőben a vállára vette a csapatot. A Vardar játéka azt példázta, ahogy a Győrről nyilatkoztak, miszerint az ETO egy álomcsapat, de egy BL-döntőben bármi megtörténhet. Hiába volt végig az ETO-nál az előny, nem adták fel és a Vardar beállója, Anja Althaus vezérletével sikerül egyenlíteniük. A csapatok 26-26-os állásnál mozgósították a maradék energiájukat és vágtak a hosszabbítás elé.
A ráadásban már minden hiba végzetesnek bizonyult és az igazság megkívánta, hogy ebből az ETO-nak jusson kevesebb. A hosszabbításban Mörk, Groot és Görbicz góljai vitték tovább a csapatot. Az utolsó perc taktikus játékának köszönhetően, 31-30-as végeredménnyel harmadszor is Bajnokok Ligája-győztes lett a Győri Audi ETO!
Bár nagyon kiélezett volt a küzdelem a játékosok és a szurkolók is érezték, hogy ezt a döntőt nem veszítheti el az ETO!


No comments:

Post a Comment