Wednesday, June 14, 2017

Hazai és nemzetközi csapatérem


  Hazai és nemzetközi csapatéremmel zárta a 2016/2017-es szezont a Budaörsi 2iSC


      8 éve folyamatosan Magyarország első három csapata között a női csapat

A múlt héten két fontos feladat állt a Mikrohungária Sport Kft. által támogatott Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata előtt. Hét közben a Nemzetközi Klubcsapatok Szuperligája bronzérmét eldöntő mérkőzésre került sor hazai környezetben, ahol a BSC 7:0 arányú magabiztos győzelmet aratott a cseh Gumotex Breclav csapata felett, ezzel megszerezte a nemzetközi kupa bronzérmét, mely eredmény értékét tovább növeli, hogy 2013 óta először állhatott fel csapatunk nemzetközi kupasorozat dobogójára.



Hétvégén Szigetszentmiklóson rendezték meg a 2016/2017-es országos csapatbajnokság négyes döntőjét, a Final Four-t. Idén harmadik alkalommal dőlt el rájátszás formájában a bajnoki cím, 2015 májusában az első Final Four-t a Budaörsi 2iSC csapata nyerte. Idén az éremszerzés volt a célunk, amit a lányok teljesítettek is. A szombati elődöntőben  ázsiai és litván idegenlégióssal felálló Postás SE csapata volt az ellenfelünk, ahol 6:2 arányban alulmaradtunk. Az eredmény így leírva simának tűnhet, de a mérkőzés 3 és ¾ órán át tartott.

Vasárnap délelőtt (délután a döntőben a szintén két külföldit szerepeltető Szekszárd legyőzte a Postást) a bronzérem megszerzéséért az Erdért SE csapatát kellett legyőznünk, a csapat magabiztos teljesítménnyel 6:2 arányban győzött, így harmadik helyezést ért el a legmagasabb osztályban.

A Budaörsi 2iSC a 2009/2010-es bajnokságtól kezdve folyamatosan, idén nyolcadik alkalommal végzett érmes helyen az Extra Ligában.

A Budaörsi 2iSC 2016/2017-es bronzérmes csapatának tagjai: Pergel Szandra, Fazekas Mária, Nagyváradi Mercédesz, Peterman-Varga Tímea, edzők: Harczi Zsolt és Bachman Péter.

Gratulálunk a csapatnak! :-)

No comments:

Post a Comment